Hét év után újra egyedül vágtam neki a túrának. Egy nap nekem a Császárvárosban olyan mint másnak az El Camino.
A Keleti pályaudvaron felszállt a vonatra két kissé álmosan kapatos srác, akik Pápára akartak jutni s ezt Győrön át óhajtották teljesíteni. Miután a lustaság, meg a sörök hatására ezt csak Mosonmagyaróváron sikerült teljesíteni végre megint csendesebb lett a vonat. Aztán a határhoz érve hogy lám most nincs annyi ember a vonaton, hogy le kelljen szállni és mentesítő járatot várni. Milyen meglepő fordulat állt be két hét alatt. Vagy csak nincs hosszú hétvége? Amúgy ha akkora a nyomor nálunk, akkor hogy tudott volna ennyi ember kb. 10 ezerért vonatjegyet venni és még eurót is váltani?
Átlépve a sógorokhoz a Telekom (a magyar) csak háromszor üzent nekem az EU-s tarifákról, de az osztrák szolgáltató hozzám se szólt. Ezek szerint Magyarország háromszor jobban teljesít! Úgy értünk Bécsbe, hogy időm se volt kimondani: "Wien, Wien. Du bist allein!" Leszálltam és újra éreztem, hogy otthon vagyok. Sajnos az időm rövidsége miatt nem tudtam kiélvezni teljesen, de azért így is volt elég élmény. Mióta nem voltam Bécsben a Westbahnhof kissé megváltozott. Egy kisebb pláza lett a pályaudvarból. Ami nem változott, hogy akkor sem és most sem találtam odafenn Wiener Linien automatát. Olyan negyedóra tévelygés után rájöttem, hogy az aluljáróban talán több sikerem lesz. Bár az automatánál túl hosszú sor állt, de szerencsémre ott volt a helyi tömegközlekedési vállalat ügyfélszolgálata és így hamarabb végeztem. Itt kezdtem el átkapcsolni németbe és bármilyen régen nem használtam mégis kis bukkanókkal ugyan de flottul ment. Ilyenkor azért büszkeség van a szívemben.
A következő megállóm Wien Meidling vasútállomás volt. Ez bár ott akkor haszontalan kitérőnek tűnt, hazafelé nagyon is hasznos lett. Innen vissza a Westbahnhofra, ahol úgy döntöttem hogy a 18-as villamos pont megfelel mert így sikerült megnéznem magamnak a Südbahnhof helyére épült Hauptbahnhofot (Főpályaudvar). Érdekes kialakítású meg kell hagyni, de tetszik. Persze még mindig nincs teljesen kész hiszen a buszpályaudvart még javában építik. Na de ez csak köztes megálló volt, hiszen a cél a Remise (Tömegközlekedési Múzeum). Itt azzal kezdtem hogy a messziről öreg némbernek tűnő férfinak kézscsókommal köszöntem, aztán némi activityzés után megértettem vele hogy én nem napijegyet szeretnék hanem a múzeumban körülnézni. Már nem csak egy szimpla remíz hanem egy interaktív kiállítótér. Vajon Szentendrén mikor lesz ilyen? Innen egy későbbi utazás előkészítése céljából gyorsan átbuszoztam a Stadionhoz. Milyen érdekes hogy az újabb villamosokon és buszokon nálunk az úgynevezett Banánokon (hannoveri villamos) található képernyőkön nem csak a "lázgörbe" látható amin a következő megállók vannak kiírva, hanem érdemi információk (hírek, időjárás,reklámok). Réges régen nálunk a metróban volt ugyan ilyen, de megszüntették mert valakinek útban volt. Érdekes Bécsben ez senkit sem zavar és senki sem akarja se összefirkálni, se széttörni.
A Stadiontól merő kíváncsiságból elmentem az U2 Seestadt végállomásáig. Jelenleg nem értem a jogosultságát mert akkora forgalmat nem láttam ami indokolttá tenné hogy idáig kihozták a vonalat, de mondjuk az U6 Siebenhierten végállomását se értettem. Mindegy, az osztrákok nem hülyék és gyorsan felrántanak oda egy lakóövezetet. Viszont innen a belváros metróval közelebb van mint gondoltam. Negyedóra alatt már a Stephansplatzon találtam magam egy átszálással. Persze ha itt vagyok, akkor kihagyhatatlan a sajtos kolbász. Nem olcsó az tény, de ez olyan mint Szentendrén lángosozni. Abban a hitben falatoztam, hogy még időm is marad egy kis sétára a Mariahilferen. Aztán rájöttem nem lesz ha még Schönbrunnba is ki akarok látogatni. A kastély maga annyira nem hat meg (pláne ennyiért) de a kertje annál inkább. Főleg mert elfelejtettem hogyan tudok oda bemenni. Pedig sok évvel ezelőtt jártam ott de valamiért nem mentem akkor végig. Na most igazolódott a mondás: "Mindennek rendelt ideje van!" Huszonhét év után sikerült megtalálnom a mellékelt képen látható emlékművet, amit mindig kerestem! Bevallom férfiasan, hogy elbőgtem magam. Olyan boldog érzés fogott el, akkora lelki felszabadulás ért ezáltal hogy nem tudtam visszafogni magam. Abban a pillanatban nem számított semmi, csak az érzés. Majd visszazuhantam a realitás világába, hiszen rájöttem nincs időm könnyezni mert a vonatom nem vár meg. Hála az utam elején tett kitérőnek Wien Meidlingnél még kicsit várakoztam is.
Aztán elindult velem a vonat és eldöntöttem, hogy ha élére kell állítanom minden forintom akkor is ezentúl évente legalább egyszer vissza kell jönnöm mert a mindennapok megszokásának poklából leléphetek egy napig a lelkemet pihentetni!
A Keleti pályaudvaron felszállt a vonatra két kissé álmosan kapatos srác, akik Pápára akartak jutni s ezt Győrön át óhajtották teljesíteni. Miután a lustaság, meg a sörök hatására ezt csak Mosonmagyaróváron sikerült teljesíteni végre megint csendesebb lett a vonat. Aztán a határhoz érve hogy lám most nincs annyi ember a vonaton, hogy le kelljen szállni és mentesítő járatot várni. Milyen meglepő fordulat állt be két hét alatt. Vagy csak nincs hosszú hétvége? Amúgy ha akkora a nyomor nálunk, akkor hogy tudott volna ennyi ember kb. 10 ezerért vonatjegyet venni és még eurót is váltani?
A következő megállóm Wien Meidling vasútállomás volt. Ez bár ott akkor haszontalan kitérőnek tűnt, hazafelé nagyon is hasznos lett. Innen vissza a Westbahnhofra, ahol úgy döntöttem hogy a 18-as villamos pont megfelel mert így sikerült megnéznem magamnak a Südbahnhof helyére épült Hauptbahnhofot (Főpályaudvar). Érdekes kialakítású meg kell hagyni, de tetszik. Persze még mindig nincs teljesen kész hiszen a buszpályaudvart még javában építik. Na de ez csak köztes megálló volt, hiszen a cél a Remise (Tömegközlekedési Múzeum). Itt azzal kezdtem hogy a messziről öreg némbernek tűnő férfinak kézscsókommal köszöntem, aztán némi activityzés után megértettem vele hogy én nem napijegyet szeretnék hanem a múzeumban körülnézni. Már nem csak egy szimpla remíz hanem egy interaktív kiállítótér. Vajon Szentendrén mikor lesz ilyen? Innen egy későbbi utazás előkészítése céljából gyorsan átbuszoztam a Stadionhoz. Milyen érdekes hogy az újabb villamosokon és buszokon nálunk az úgynevezett Banánokon (hannoveri villamos) található képernyőkön nem csak a "lázgörbe" látható amin a következő megállók vannak kiírva, hanem érdemi információk (hírek, időjárás,reklámok). Réges régen nálunk a metróban volt ugyan ilyen, de megszüntették mert valakinek útban volt. Érdekes Bécsben ez senkit sem zavar és senki sem akarja se összefirkálni, se széttörni.A Stadiontól merő kíváncsiságból elmentem az U2 Seestadt végállomásáig. Jelenleg nem értem a jogosultságát mert akkora forgalmat nem láttam ami indokolttá tenné hogy idáig kihozták a vonalat, de mondjuk az U6 Siebenhierten végállomását se értettem. Mindegy, az osztrákok nem hülyék és gyorsan felrántanak oda egy lakóövezetet. Viszont innen a belváros metróval közelebb van mint gondoltam. Negyedóra alatt már a Stephansplatzon találtam magam egy átszálással. Persze ha itt vagyok, akkor kihagyhatatlan a sajtos kolbász. Nem olcsó az tény, de ez olyan mint Szentendrén lángosozni. Abban a hitben falatoztam, hogy még időm is marad egy kis sétára a Mariahilferen. Aztán rájöttem nem lesz ha még Schönbrunnba is ki akarok látogatni. A kastély maga annyira nem hat meg (pláne ennyiért) de a kertje annál inkább. Főleg mert elfelejtettem hogyan tudok oda bemenni. Pedig sok évvel ezelőtt jártam ott de valamiért nem mentem akkor végig. Na most igazolódott a mondás: "Mindennek rendelt ideje van!" Huszonhét év után sikerült megtalálnom a mellékelt képen látható emlékművet, amit mindig kerestem! Bevallom férfiasan, hogy elbőgtem magam. Olyan boldog érzés fogott el, akkora lelki felszabadulás ért ezáltal hogy nem tudtam visszafogni magam. Abban a pillanatban nem számított semmi, csak az érzés. Majd visszazuhantam a realitás világába, hiszen rájöttem nincs időm könnyezni mert a vonatom nem vár meg. Hála az utam elején tett kitérőnek Wien Meidlingnél még kicsit várakoztam is.Aztán elindult velem a vonat és eldöntöttem, hogy ha élére kell állítanom minden forintom akkor is ezentúl évente legalább egyszer vissza kell jönnöm mert a mindennapok megszokásának poklából leléphetek egy napig a lelkemet pihentetni!
Köszönöm Bécs! Vielen dank Wien!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése