Kezelhetetlenek

Ma jött el az ideje, hogy ha elköltözhetnénk szívfájdalom nélkül itthagynám a lakóparkot! Az itt lakók 1/3-a olyan emberekből áll akik meglátnak egy nagyobb testű kutyát és képesek lennének a kerítésre mászni nehogy megtámadja őket és úgy kezelnek mintha direkt rájuk uszítanád. Az hogy a kutya maximum halálra nyalja őket azt senki nem fogja fel.
A másik harmad olyan kutyásokból áll akik a kis földszintes (vagy max. 1 emelettel nagyobb) nyalógépükkel két épület közt élnek közösségi életet, az eb odakulázik ahol épp rájön a szükség ennek folyománya, hogy amikor füvet nyírnak a lakópark munkatársai nyakig szarosak lesznek a végére. Na ezek a tisztelt gazdinak nem nevezető tulajdonosok ha esetleg az én nagyobb testű kutyám lerohanja a kis talajseprőjüket már rögtön úgy reagálnak mintha egy habzó szájú véreb cafatokra akarná tépni. Fejhangon sípitanak, hogy fogjam meg a kutyám és miért nem teszek rá pórázt és szájkosarat. Az hogy mentett kutya, és ha hívom visszajön (igaz harmadikra) és netalán csak játszani akar az fel sem merül, ellenben az ilyenek simán felnyomnának hogy mennyire életveszélyes kutyával vagyok és az megtámadta a kutyáikat vagy netán a gazdit is. Képesek lennének a saját ebük esetleges harapásnyomaival igazolni az állításukat. Na az ilyenek meg is érdemelnék, hogy tényleg seggbe harapja őket egy nagytestű, lehetőleg tényleg veszett, kóbor kutya.


A vadállat

A maradék egyharmad a normális. De az is lehet, hogy ez csak egy sokkal elenyészőbb szám. Talán annyira hogy szabad szemmel alíg lenne látható egy grafikonon.
Mindez egy lakóparkon belül. Én sem vagyok tökéletes gazdi, és a kutyámat se kezelte Ceasar Milan, de úgy érzem ez akkor sem tartható. Nem kell ennyi szomszéd! Se ember, se kutya! Az ugasson nekem a szocializációról aki kordában tudja tartani a saját ebét!