Nem tudom kié volt de kiváló ötlet hogy megpróbálunk utánajárni ki a franc az aki csak úgy bejelöl minket a közösségi portálon. Szépen odamegyünk a delikvens elé és megnézzük magunknak, aztán megpróbálunk megismerkedni a szakmájával végül pedig adunk neki egy feladatot amit ha teljesít akkor barátok leszünk. Egyszerű és nagyszerű..lehetne de valahogy nem sikerült igazán ütősre ez a produkció. Persze ne várjak túl sokat egy epizódonkénti tíz perces websorozattól a Viasat Playen, de azért mégis valami többet reméltem mint csak a folyamatos termékelhelyezést. Ráadásul a feladatok is olyan nehezek mint egy létra alsó fokára fellépni. Nem várom el, hogy Wellington-bélszínt készítsen aki tepsiben akar palacsintát sütni na de ettől még nyugodtan belefeccölhettek volna valami szellemi energiát a kitalálásba. Szilárd jópofizása is inkább kínos mint vicces, de ezt a Music FM hallgatói megismerhették a délutánonkénti bejelentkezéseiből szóval ez a műsor már nem ront az összképen.
Összeségében véve ezek a kis tíz perces nyüanszok két dologra jók. 1. Annyira nyomatni a BOMBA-t amennyire csak nem szégyenlik 2. Aki még nem tudta ki az a Horváth Szilárd most az is megtudhatja és tuti elmegy a kedve attól hogy össze-vissza bejelölgessen mindenféle hírességeket mert a végén odamegy hozzá és megkérdezi tőle: Hát te ki vagy?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése