Amikor a TV2 sajtótájékoztatóján
megtudtam, hogy egyszerre két saját sorozattal akarnak erősíteni
még mosolyogtam ezen a túlzott magabiztosságon. Aztán amikor
megláttam a Családi titkok című überborzalom scripted realityt
már inkább a sikítófrász kerülgetett. Éppen ezért nem sok jót
vártam a Bűnök és szerelmektől, sőt mondhatnám azt is előre
leírtam magamban a sorozatot. Ennek ellenére vagy épp ezért képes
voltam leülni és megnézni az első epizódot. Nem kellett
pisztolyt tartani a tarkómhoz, hogy kibírjam azt a fél órát mert
érdekel mit lehet kihozni ebből a mai magyar Rómeó és Júliából.
Ez több szempontból felemás sorozat.
Egyrészt többségben vannak az amatőr szereplők de azért bőven
feltűnnek benne ismert arcok is. Mondjuk Juhász Illést nem tudtam
röhögés nélkül felfedezni. Persze ez nem az Ő hibája csak
akinek benneragadt az emlékezetében a Famíllia Kft.-ből a „Vili,
te nagyon hülye” az már nehezen tud elvonatkoztatni ennyi év
távlatából is és erőszaktevőnek kissé hiteltelen nekem.
Másrészt azért furcsa egy széria ez mert a műfaja számomra
meghatározhatatlan. Szappanopera, ami inkább scripted reality
szeretne lenni de azért annyira mégsem. Az alapsztori egyszerű
mint a fakocka. Adva van két család a törvény két oldalán.
Bodzásék akik annyira gazdagok hogy zöldhasúval gyújtják meg a
szivart is mivel Lajos, a családfő nem ároktakarítással keresi a
pénzt. A jók oldalán pedig Kapusék, ahol az apa a rendőrfőnök
és legfőbb célja hogy Bodzásék jólétét minél hamarabb
felszámolja. Hozzájuk társul néhány mellékvágányon több
szereplő is mint például az alkoholista anya fiacskája aki
szerelmes a zsaru lányába de mint kiderül pont a maffivezér az
apja, vagy az intézetből frissen szabadult kiscsaj. Mintha a
shakespearei művet látnám megint újraértelmezve immár jelenkori
magyar viszonylatba helyezve.
A főcím nem rossz, ha nem veszem
figyelembe hogy tetkósok segítségét kérték hozzá és hogy két
Voice-os versenyző (Veres Nika és Berkes Olivér) énekli el a
máris slágernek kikiáltott dalt. Az hogy Gömöry Zsolt olyan
zenét kreált aminek az első taktusaiból már tudom melyik műsor
jön...na az dicséretes. Viszont ettől még rögtön a hitlist
elejére vizionálni kicsit durva flash. A színészi játék egy
fokkal jobb mint a Családi titkok alapján vártam az amatőr
szereplőktől de azért Jászai Mari-díjat még nem osztogatnék ha
nem gond.
Összeségében nem ütném mint a
répát a széria producerét. Nagy Tamás egy olyan sorozatot hozott
össze amit itthon, szerény költségvetésből ki lehetett faragni.
Persze lehetne ebből még jobbat is varázsolni mert ez így olyan
mint a Donald-rágós matricatetkó. Majdnem olyan mint az igazi, de
mégsem. Nem fáj, de nem is marad meg örökre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése