Bár sokan várták mégsem pusztult el
a világ legfeljebb néhány agysejttel lettünk szegényebbek.
Megpróbáltam összeszedni és kategorizálni az év médiacsapásait
a magam szempontjai szerint.
Első kategóriám az Év legnagyobb
arca. Itt két embert is megemlíthetek. Az egyik aki miatt
valószínűleg feltalálták a 3D-s tévéadást, a másik pedig a
mindenkit kiosztó kritikus. Sebestyén Balázs egy teljesen normális
emberke lenne, ha nem próbálna meg adásban nagyobbnak látszani
magánál. Az Egy perc és nyersz című bénasági vetélkedőben
még elment, aztán a helyére érkező A kódban már keményebben
odaszúrt a játékosoknak amolyan poénosan, de azért ahogy a
kritikusokat leugatta a Morning show élő adásában Vadon Janival
karöltve az már kicsit sok volt nekem. Na és ha már kritikus
akkor nem hagyhatom ki az élő fába is belekötőt, az őszinteség
hercegét, a verbalitás Chuck Norrisát, Puzsér Róbertet sem.
Minden respectem az RTL-é, amiért végre jött valaki aki keményen
odacsapott és fel merte borítani a fostalicskát. Érdekes
beszólásai tették érdekessé, sőt csodálatossá a Csillag
Születiket. Nélküle egy simára gyalult, érdektelen, előre
behatárolható forgatókönyvű műsor lett volna amilyen az
X-faktor harmadik szériája. Lehet, hogy ez volt a legnézettebb de
valljuk be nekünk gyötrelem és szenvedés volt mire a döntők
döntőjének döntőjéig eljutottunk. Rögtön az első élő
showban kiderült, hogy Oláh „09-es kód” Gergő az egyetlen aki
megérdemelte a győzelmet. Ennyi elviselhetetlen, fahangú pácienst
nem nagyon tudott még összeterelni a vezető kereskedelmi kanális.
Nálam ezért is érdemelték ki az Év kínzása címet.
Idén se maradtunk szerelemkereső
reality nélkül. Sőt duplán kaptunk az arcunkba, csak hogy ne
érezzük elhanyagolva magunkat. Előbb jött az albán szamár két
éve porosodó puncivadászata az RTL újszülöttjére, az RTL II-re
majd a Házasodna a gazda az anyacsatornára. Gjon Rambo nejkeresési
próbálkozása talán csak egy hangyaseggnyit volt jobb mint anno a
lant- és erekcióművész Benkőé de ettől még annyira
reménytelen volt, hogy a kópiát inkább elégettem volna ahelyett
hogy hatszor újravágom. Ezért is lett nálam az Év égése. A
tanyasi lamour viszont legalább őszinte lett. Mert miről szól a
szerelem az esetek többségében? Szopatsz vagy szopatnak. Ennyire
egyszerű a világ, és ezt a gazdák teljesen jól bemutatták.
Szegény András gazda saját hülyeségéből kifolyóan önmaga ült
fel a rollerre, amit aztán még meg is toltak alatta. Szilveszter
sem járt sokkal jobban, de legalább nem nézett bután maga elé
hogy miért röhögnek rajta. Bence pedig maga ültette fel
Melindácskát a járműre. Ez az Év valósága.
Ha már a valóságnál tartunk
semmiképpen sem szabad kimaradnia a scripted reality két nagy
képviselőjének. Valahogy ezt is a Retek Klub kapta el jobban, mert
bár A gyanú árnyékában magán viseli a magyarosság jeleit
mégsem annyira elviselhetetlenül szörnyű mint a TV2 újonca. A
családi titkok az a sorozat amitől hanyatt-homlok menekülni támad
kedve az embernek és ha netán elromlik a távirányítója tuti
belevágja a képernyőbe csak szabaduljon. Aki erre egyszer rácuppan
annak vége, mert az összes agysejtjét felfalja. Kinek kell
világvége ha megnézheti az Év legpusztítóbb műsorát. Na és
ha már elmentünk a zuglói székhelyű csatornához, mindenképp
említsem meg az egyöntetűen megszavazott „Legbénább
csatornanév evör” díj nyertesét a SuperTV2-t is. Igazából
technikai problémák miatt túl sokat nem láthattam még ebből a
kiskanálisból de azt hiszem amilyen ízelítőt kaptam a
bemutatkozó sajtótájékoztatón bőven sok volt.
Végül de nem utolsósorban meg kell
emlékeznem az Év legnagyobb buktájáról is. A Neo Fm körüli
hercehurca illetve felvásárlás olyan messze hajította a
Bumerángot, hogy egy darabig biztos nem tud visszajönni.
Próbálkoztak Bochkorék mindennel, de csak nem sikerült. Még a
rádióműsort is átültették nyomtatott sajtóra, de hamar
kiderült ez sem a helyes út. Így most Lali király eluralkodgat a
netre szorult népén, és kicsit hamarabb vonul nyugdíjba mint azt
tervezte. A másik két isteni figura pedig várja a nagy lehetőséget
az igazi visszatérésre.
Igazán mozgalmas év volt ez, nem
lehet okunk panaszra. Annyi minden történt, hogy most is csak
kiragadtam momentumokat a nagy egészből. Bízom benne, hogy 2013
sem hagy minket cserben és bőven jut a tollamra tűzni való. Ennek
reményében kívánok Boldog Új Évet minden kedves olvasónak!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése