A koncepció aztán a szépfiú kategóriánál bukott meg, ugyanis a kifejezetten nem túl szimpatikus, agyonszolizott faszira jött több voks. Ennek sem a villalakók, sem a műsor kitalálói nem tudtak túlzottan örülni, de no para, mert a szabály arra való hogy átírjuk! A kategória ezüstérmesét, amolyan extra vendégként szintén beköltöztették, de ez meg a szavazatok alapján jogosan bejutott csávónak és hozzátartozóinak nem tetszett, aminek hangot is adtak. Persze ezen se lepődtünk meg, hiszen nagyon kevesen lehetnek annyira vakok, hogy nem látják mi a forgatókönyv.
Ki gondolná komolyan, hogy a mini Geronazzo Máriát a nézők akarták bejuttatni? Pont ez a szabásminta alapján zajló valóság, ami sikeresen tönkreteszi ezt a realityt. Már naponta kell átszervezni a műsorsávot, mert szinte senkit nem izgat már se a műfaj, se amit produkált belőle az RTL. Érdemes ezt fél évig húzni úgy, hogy előre megbeszélt koreográfiát táncolunk? Nincsenek nagyon csöcsök, pinák és farkak főműsoridőben (utána se nagyon), az online adást is korlátozva toljuk, csak hogy megfeleljünk Szalay Annamáriának.
A BeleValóVilágba valaki felvette Győzikét műsorvezetőnek, de úgy látszik nem bírta sokáig, mert most már mindennap Valkó Esztike fejét látom, ha a COOL-ra kapcsolok. Mellesleg ez a kiegészítő sem fog nézettségi csúcsokat dönteni mert az valahogy nem túl érdekes ahogy Varga "Zöldazég" Viktor maga elé mormolva rajzolgat miközben a beköltözőkről beszélgetnek mellette.
Úgy az egész ValóVilág nem tudja már azt adni, amiért teremtették. Egy túlbiztosított, megszervezett valóságot mutat be, ami senkit nem izgat. Kolosi Péter nyugodtan feküdjön fel az újév hajnalán egy ezüsttálcára citromkarikával a szájában és tolják be a TV2 székházába, mert azt érdemli.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése