Olyan, semmilyen

Nem szoktam túl sűrűn magánéleti posztot kirakni erre a blogra. Igazság szerint nem tudom, hogy miért. Szerintem a családomon kivül túl sokan nem olvassák a bejegyzéseimet, hacsak nem ajánlgatom. De most úgy kikivánkozik belőlem néhány dolog.

Jól vagyok, mert már két hete nem idegesítem magam halálra köszönhetően a hivatalnak. Úgy döntöttek én még beleférek az indoklás nélküli leépítésbe, szóval elhajtottak a csába. Én meg úgy döntöttem, hogy nem fogok sírni utánuk. Érdekes, azóta javul a cukorszintem, a közérzetem, átalszom az éjszakákat, stb... Ráadásul most van időm magamra, úgy osztom be a napom ahogy nekem tetszik. Szóval nekem bejön ez a kényszerszabi. Aztán itt vége is a jólétnek. Ahogy Hofi énekelte anno:

"Sam sem, sam sem. Nincs egy vasam sem."

Ráadásul itthon ülni, és állást vadászni kurva könnyűnek tűnik másnak. De ha még találok is valamit, amire beadom a pályázatomat az esetek 99%-ban magasról szarnak a fejemre. Nagyon kevés kivétel van, aki egyáltalán behív interjúra (az is bizonyos csókok által) és ez azt bizonyítja nekem, hogy kevés vagyok mint defektes abroncsban a légnyomás. Ráadásul most, amikor ráérnék ontani magamból a posztokat, és jókat fröcsöghetnék a tévéműsorokról egyszerűen nem jön semmi szembe velem, ami inspirálna és még nem írtam volna róla. Tudom nyár van, ilyenkor mindenhol csak ismételnek (a TV2 is olyan House epizódokat ad le újra meg újra amit már hatvankétezerszer láttam). Olvasgatom a kedvenc blogjaimat, és azokból is üvölt rám mennyire elhasználódtam már. Nincsenek olyan gondolataim, amik Index címlapot érnének csak irogatok bele a vak Internetbe.

Talán ha lenne valami, vagy bármi ami kicsit lendületbe hozna blogolásilag. Na és ha tudnám, hogy érdekel is valakit... Add Istenem, hogy legyen valami ilyen mert most kurvára semmilyen a kedvem.