Egészségtelenügy

Fasza hétzárás illetve hétindítás volt. Tegnap este nyolctól drága másik felem kb. fél óránként járt felváltva fosni és hányni. Ez tartott éjjel 2-ig, amikor végre kis szünetet kaptunk. Egészen hajnali ötig, amikor újrakezdődött a szenvedés csak most már egyszerre jött alul felül belőle. Ennek örömére közöltem vele, hogy ha még akarna sem fog dolgozni menni és ebben nem tűrök ellentmondást.

Mivel nem hagyhattam hogy ez tovább fajuljon, amint lehetett elindultunk a dokihoz. Szeretem a körzeti orvosunkat mert alapos, és nem fog elküldeni egy mandulagyulladással hogy másnap otthon meghaljak. Viszont ezt is lehet túlzásba vinni. Eleve nem hiszek a telefonos gyógyításban, de nem azért amiért sokan sarlatánnak és elmebajos fűtőszálasnak nevezik Tihanyi Tamást. Egyszerűen csak azért, mert készüléken keresztül nem lehet vakbélperforációt operálni. De sajna egyre többen hiszik ennek az ellenkezőjét, és rendelési időben feltartják az orvost. A másik fele, hogy vannak olyan betegek akik azt gondolják mindenkinél előbbre valóak, mert csak receptért jöttek vagy csak beutalóért. Ha úgy csinálják mint én (hogy nem nyomulnak be mindenki elé, hanem megvárják amíg a nővérke rájuk ér), akkor semmi gond. A probléma az, hogy a legtöbben nem így gondolkodnak, és ezzel megint csak megakasztják a gyógyítás menetét. Ehhez hozzájön az, hogy az én dokim asszisztensét magunk közt csak "Slowhand"-nek hívjuk. Na ezek kombójának hála az én kis feleségemmel potom két órát ültünk a váróban. Végezni már 5 perc alatt sikerült, miután a doki minden lacafacázás nélkül elzavart minket a László kórház fertőző osztályára. Mi elmentünk. Az őskáosz ehhez képest egy vidám hétvége. Az osztályon kettő azaz 2 szakorvos tartott ügyeletet, erre jutott 5 nővér. Az egyik orvos ki se jött a rendelőből, csak kiüvöltött hogy mára tele van a fasza és több beteget nem hajlandó ellátni. A másiktól segítséget kért a nővérke. Semmi extrát, hogy kanül vagy vérvétel. Annyi volt a kérés csupán, hogy nézze már meg a beteget. A doki pedig szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy nem nézi meg mert elege van, a beteg ráér (még nem feküdt a kövezeten a feleségem) és különben is ebédelni megy. Ez a spanyolubi-hús-csíra balhé betett az osztálynak és én ezt elfogadom. De még ez sem jogosítja fel az orvosokat arra, hogy így viselkedjenek velünk! Az egészségügyben az orvosoknál is alulfizetettebbek a nővérkék. Mégis egy nővér diagnosztizálta a feleségemet, és tisztességesebben beszélt vele mint bármelyik orvos a kórházban. Sőt... még a portás is kedvesebb volt mint a dokik! Ellátást nem kapott, csak jótanácsokat hogy menjen haza pihenni és egyen kicsit többet mint amennyit kíván hogy ha kijön akkor is maradjon elég benne ami felszívódhat. A körzeti által igényelt széklettenyésztést pedig nem csinálják meg, mert ők nem tenyészgetnek csak úgy ükre-főre. Alapos indok kell hozzá, ami jelen esetben nem állt fenn mert "csak szimpla beteg", nem élelmiszeripari dolgozó,és nincs gyerekek közelében. Ha pedig még mindig orvosi ellátásra vágyódna, akkor holnap 10-re jöjjünk vissza aztán készüljünk fel, hogy a Karamazov testvérek legvastagabb kiadását hozzuk magunknak olvasni.

Most hagyjuk, hogy milyen reformokat akar a kormány. Hagyjuk azt is, hogy a rezidensek mit szeretnének. Most átmegyek Dalbirba és két dolgot kérdeznék: 1. Mi kell ahhoz, hogy ez megváltozzon és az orvosok diagnosztizáljanak? 2. Mennyit kell abba a kurva borítékba tenni, hogy tisztességes ellátásban részesüljön egy beteg?