Azt még valahogy elviselem, hogy VV Anett balatoni bulizós képei (amiket a facebookon megosztott) a Fókusz kiemelt riportjába kerültek. Még akkor is befogtam a számat, amikor a VV4 győztes immár TV2-s üdvöskeként szakértett a görögországi válsághelyzet kapcsán. Akkor már kezdtem anyázni amikor a legutóbbi Való Világ győztes névrokonom nyereményautója kapcsán olvastam hogy az RTL ez sem tudta még elintézni mióta Attila kijött a Villából. Ellenben Kingával hol jóban vannak, hol nem de erről csak a „Királylány” tud nyilatkozni. Akiktől viszont tényleg ellilult a fejem és heveny idegrángásom lett az a VV4-ből hamar kizárt „Ideggyenge” Zsuzsi illetve a VV5 nagy párosa (Cristofel és Veronika). Utóbbiak története mindenkinek ismerős azt hiszem. A „havannai bika” annyira imádta a „Kacsacsőrű emlőst” hogy csak azzal nem kúrt félre akivel nem találkozott és Veronikát úgy elverte , hogy duplán megkapta amiből a Boxgálán kimaradt. Ebből aztán rendőrségi ügy lett és hetekig volt bőven anyag a celebhíradókba. Hasonló „karriert” futott be „Célbadobálós” Zsuzsi is, de mind közül a legjobban tőle kapok agyfaszt. Miután kizárták a játékból látszólag látszólag eltűnt, később egy cikk azt állította a testéből él és innen indult el a celebségi lavina ami mára megállíthatlanná vált. Az egyik bulvárnapilap újságírónőjét páholták el barátnőjével duettben egy pláza közepén majd az erről mobillal készített videót fel is tették a netre, mondván ezzel vettek elégtételt amiért a zsurnaliszta effektíve lekurvázta az újságban. Megint csend, aztán attól zengett a papír alapú és az elektronikus sajtó, hogy Zsuzsi egy pohárral akarta felvágni az ereit. Majd alig egy hónap múlva megint kórházba került drogtúladagolás miatt. Komolyan mondom ez a nő rosszabb még a folyton részegnek tűnő VV Évánál is. Semmi másról nem szól ez mint, hogy felszínen akarnak maradni és ezért mindent megtesznek. Pedig nem kellene küzdeniük hiszen ez a szar végig ott fog úszkálni a víz színén.
Kik ezek a figurák? Amíg az RTL fel nem fedezte őket ugyanolyan századik senkik voltak mint mi. Seherezádé nem akart egy új Niki Belucci lenni, és nem égett rongyként mint most amikor dj-nek hiszi magát. „Cuba Libre” sem kapott súlyos pénzeket azért mert egy órán belül hatszor elhangzott a szájából a „Na mi van öcsém?” és mindenki leszarta „Érzékenylelkű” Vera pornós castingját. Ezekből mi csináltunk neveket! Ránkszabadították őket és mi rajongunk értük. Bármiben megjelenik a nevük már ugrunk is rá. Hiszen az is hírértékkel bír ha a villamosra felszállnak. Sztárok lettek anélkül, hogy bármi igazán komolyat letettek volna az asztalra. Nekem elegem van ebből! Elég volt a Kiszel Tündék új generációjából! Elég volt a semmittevés császáraiból/császárnőiből! Majd ha nem abból élnek, hogy Villalakók voltak hanem tesznek is érte akkor elismerem őket. Addig viszont váltott lábbal fogom valagba rugdalni a csürhét!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése