Zombi TV

Sok élőhalott mászkál a magyar televíziózásban, ez tény. De most nem a különböző horrorfilmekről szóló részletes elemzés következik, vagy tisztelgés Jacko Thillerje előtt. Inkább azokra a részben vagy egészen agytalan emberkékre fókuszálunk, akiket vendégként vagy műsorvezetőnek hívnak egy-egy műsorba.

Vegyük például az egyszerű tüntetőt. Nem is lenne érdekes, ha nem Ő lenne az egyetlen, akit a bíróság nagy nyilvánosság előtt elítélt csak mert rosszkor volt rossz helyen (Ok, neki nem volt rossz). Ahelyett, hogy elment volna kirándulni inkább gárdázott. Emberünknek minden hátránya megvan. Hajléktalan, munkanélküli, rokkant nyugdíjas. Ez utóbbit feltételezhetően úgy érdemelte ki, hogy elmeileg sem túl tiszta. Ennek dacára (vagy épp ezért) meghívták a Mokkába jogi képviselőjével együtt beszélgetni. Tüntető ugyanabban a nagymagyarországos polóban, és ugyanabban a transzállapotban amiben az ítélethozatalkor is volt. Kárász Robi sokat nem tud kezdeni vele, mert a "Rendőrök húzkodtak" betanult szövegen kívül mást szinte ki se tudott nyögni. Ellenben a jogoskodó hölgyemény, nagyon tudott beszélni. Meg akarta magyarázni, hogy ez egy spontán tüntetés volt. Az valahogy fel sem merült benne, hogy Vonakodva bár de beismerje, hogy amikor megszüntették az oroszlánmellényesek létjogosultságát, a kitalálójuk rögtön több kamerába beleriadóztatott. Ebbe a csoportba tartozik az a szintén nagyon intelligenciás fickó is, aki a fent említett tüntetés szétverése elleni tüntetésen alkotott maradandót. Ő fegyverbe szólította a honfiakat, majd megijedt a TV2 kamerájától, és gyorsan elsomfordált onnan. Azóta ahányszor szóba kerül ez a két szombat valamelyik politikával foglalkozó műsorban a veres kettesen, biztosan felbukkan illusztrációként.

Persze van, amikor a másik oldalon bukkanunk zombikra. Vegyük pl. a reggeli műsorokat, akármelyik csatornán a két nagy kereskedelmi tévén. Van 3 grácia (Dombóvári - Horváth - Demcsák tengely), akik szemmel láthatóan minden riportalanyukra rácsodálkoznak, mint a guminő. Tök mindegy mit mondanak, nekik az annyira természetes mint zöld levél a fán. Egy fokozat van már csak ennél feljebb, amikor főzös műsorba küldünk kibickedni valakit. Kinevezzük műsorvezetőnek, és odaállítjuk egy profi szakács mellé kérdezni és kommentálni. Erre tökéletes példa Varga Guszti, a Kalyi Jag együttes vezetője. A TV Paprikán futó Aroma című, a cigány gasztronómiát bemutatni és hirdetni akaró műsorban kapott szerepet. Bár a stáblista szerint műsorvezető, de ha nem lenne a balján a mesterszakács barátja valószínűleg csak nézne ki a fejéből, mint a karácsonyi halászlé alapanyag. Nem is az a szégyen, hogy annyi helye van a konyhában mint kofának a bevásárlóközpontban. Sokkal inkább az, hogy jóformán lövése sincs azokról az ételekről, amik az orra előtt készülnek. Majdnem értelmetlen az ottléte, legfeljebb azért kell, hogy valaki el tudja ismételni a látottakat. A séfen is látszik, hogy nem rajong a helyzetért, hiszen Gusztival eggyel többen vannak a konyhában, mint kéne. De ugye kell a név, és azért Győzikét mégsem hívják ilyen műsorba. Legalább ilyen hasznos a Ráchel asztala műsorban a névadó téblábolása. Ez a program egy másik "kisebbség" kulináris szokásait szeretné bemutatni.Még működne is ha a neves főrabbi gyermeke nem játszaná a tudatlan kislányt. Ha már a zsidó ételeket és szokásokat kívánjuk ismeretterjesztési céllal a nézőknek megmutatni, keressünk egy megfelelő embert a megfelelő feladatra. Nem kell szegény Schweitzer nyugalmazott országos főrabbit felkérni, vannak még olyanok a hitközségben, akik szívesen bevállalnák.
Egyre több a csatorna, amibe az agyatlan élőhalottak bejutnak. Mintha nem is tudnánk megfékezni ezt az áradatot. Létezne persze gát, de az erre a szerepre is kitalált ORTT nem nagyon akarja ezt a szerepet felvállalni. Nem lenne ideje szólni Majtényi úrnak, hogy nem az a legfontosabb probléma a hazai televizíózásban mikor beszélgetnek a pedofiliáról? Célszerűbb lenne a zombihadat megfékezni.

Megjegyzések

  1. tetszett az írásod! valóban jobb lenne értelmesebb dolgokat látni a tévében...bár,én alig ülök tévé elé.a pedofil-témát kerülik,mint hülye az egyetemet,pedig kurva nagy probléma...meg az iskolai erőszak is...de,hát a végtelenségig lehetne sorolni -... a varga guszti amúgy születetten bunkó,bár iskolaalapító,de mint tudjuk,ez ma már csak pénz kérdése...az állami lóvék megtalálták a hülyét,sok okos roma meg nem tud kibontakozni.ez van.szia.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a megjegyzésedet. Örülök, hogy valaki olvassa itt is az írásaimat :) Annak pláne, hogy érted is.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése