"A magyar Nigella" : Stahl Judit anno a csigakettesen még híradósként kezdte. Az a Pálffy Pista volt a párja, aki most Fridivel perben és haragban. Aztán jött a gyerek, és a megvilágosodás. Ő nem akar többé a Tényekben szerepelni, inkább elmegy Ámerikába. Tanulni vagy üdülni? Már nem is tudom pontosan, de nem is túl fontos most azt hiszem. A lényeg, hogy megtanulta hogyan kell médiásan főzni. Mert a paprikás krumpli elkészítése nem túl nagy dolog. Ezzel nem lehet igazán ütni. Na de mondjuk a currys-kókuszos réparagú indiai lepényekkel sokkal izgalmasabb, és jobban mutat a képenyőn nem? Persze ahhoz, hogy ebből műsor lehessen kellett a múzsa csókja. Akkorát cuppantott, hogy Juditból egy Nigella Lawson klón lett, és úgy is maradt. Védekezett e kijelentés ellen kézzel-lábbal-fakanállal, de hiába. Mert, amit legjobban tagadunk, abban tuti van valami. Ex-kollegája is beillik a sorba, hiszen Ő éppen mondjuk úgy, kibic sommelierként (magyarul borpincér) ténykedik másodállásban. Nem túl nagy a valószínűsége, hogy bármelyik étteremben az asztalunk mellé lép, hogy fél órát beszéljen a borokról. Inkább könyveket ír a témában. Talán jobban is járunk.
"Gasztrokibic" : Sági Szilárd másik neve lehetne Gerillaszakács is, hiszen onnan ismerheti az ország, hogy egy társával a leglehetlenebb helyeken próbáltak meg egy-egy kaját elkészíteni. Hol patikából, hol okmányirodából dobták ki őket. Aztán eltelt kis idő, és a TV2 fantasztikus sztárfőzőcskéjében találkoztunk vele újra. Immár mint külsős, aki osztja a celebeket. De a gastroreality momentán nem olyan érdekes, így csak ismétlésben láthatóak a konyhai szerencsétlenkedések.
"Az olasz" : Becsületes nevén Gianni Annoni, de mindenki csak Gianninak hívja. Nagyon anno Fridi importálta. Azóta Ő lett a magyar média gigoloja. Már nem is tudnám összeszámolni lassan mennyi műsorban szerepelt, vagy vezette azt. Közben nyitott egy éttermet, de a képernyőre odaragadt, mint egy levakarhatatlan matrica. Mostanság egy saját brigádot vezet, akik kifőzdétől pizzériáig járnak, hogy átalakíthassák. Van a csapatban egy belsőépítész, aki a legmerészebb tervekkel áll elő a faltól falig reformálásban. Egy botanikus, aki megpróbálja megmagyarázni miért azokat a virágokat kell elhelyezni, amiket Ő szeret. Na és a mesterszakács, aki megmagyarázza, hogy lángosból nem csak a tejfölös fokhagymás az ehető. Ezt a teammunkát koronázza meg Gianni. Olasz és főnök, a legrosszabb kombináció. Alapból nem bír megülni a seggén, de ráadásul még idegesen nyomja a "tempo, tempo"-t. Csoda, hogy vannak olyan emberek a különböző helyeken, akik befeszítenek? Nem rossz ez a mediterrán temperamentum, csak néha sok. Tudom, az időt nem lehet megállítani. Ha kész kell lenni adott napra, akkor kész kell lenni. De mintha ez a sietség alábbhagyna, amint megjönnek a díszvendégek. A tempo giusto enyhül allegrová majd átmegy andantéba.
"Bederobi" : A TV Paprika szerintem egyik legnagyobb neve. Ért a főzéshez (azért mesterszakács), és élvezi is. Sőt, még a kamera sem blokkolja le. Inkább valami fölfoghatatlan vidámsággal áll a munkalap mellett. Nem tudom mi ez a szenvedély, de tény, hogy (bármilyen drága is lehet) egyszer elmegyek abba az étterembe vacsizni a nejemmel, ahol Ő főz. Jópofa figura, akit csak az embergyűlölők nem tudnak értékelni. Mindegy, hogy Szőke Bandival bográcsoznak vagy egyedül utazgat a Monarchia városaiba mert a lényegen nem változtat. Érdekessé tudja tenni, még az odaégett sültkrumplit is.
"Laci bácsi" : Benke László olimpiai bajnok mesterszakács. Nagyon tiszteletreméltóak az elért eredményei, de nagyon korlátozottan tudja feltuningolni az ember étvágyát. Egyrészt mert az ATV nem a legnézetebb csatorna (jó mondjuk a Vidám Vasárnapot most nem vettem figyelembe), másrészt mert Laci bácsi inkább a nyugdíjas korosztály szívét tudja meghatni. Az adások időpontja amúgy sem ideális. Hétköznap délben max. az otthon ülő idős emberek, és a kismamák érnek rá főzőcskét nézni. A vasárnap délután talán egy fokkal jobb, de még akkor sem fognak tömegek kínjukban eret vágni, ha tán mégsem tudják megtekinteni mondjuk a borókás vaddisznóragu elkészítését.
Mint említettem feljebb a lista korántsem teljes, de még valakit meg kell említenem. Hiba lenne kihagyni Molnár Margitot. A fiatalabbak biztos nem vágják kiről beszélek, de valószínűleg szüleik még emlékeznek a Főzőcske, de okosan című őskori leletre. Ez a műsor akkor ment, amikor még nem voltak kereskedelmi csatornák. Az Index Fórumában találtam rá egy kedves emlékre OPNI-szökevénytől:
"Horváth Gyula volt a vendég. Pörköltet készített, a köret, ahogy ő mondta: nákkedlivel Molnár Margit kiigazította: Galuskával.
Erre H. Gy.: Azzal is jó, de nákkedlivel sokkal finomabb."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése