Aztán szeptemberben új tulaja lett az étteremnek és Henrik egyik – hangsúlyoznám, szerintem jogos – beszólásán annyira elborult az agya, hogy hirtelen kitette a kávézóból. Helyére bekerült Azurák Csaba a Naplóból, aki megpróbált főpincérré válni. Csak neki ez nem fog menni. Aztán Jenőnk úgy döntött, hogy neki a reggeliztetés már nem megy két új szerzeménye mellett. Ekkor a tulaj úgy döntött ideje nagyot újítani. A kávézót átépítették, és két részre osztották. Elöl egy bárpultos rész, ahol a nehéz témákról lehet beszélgetni. Itt felváltva kezeli „Jakupcsinó” és „Svábyhelyettes”. A hátsó traktusba pedig a koffein- és tartalommentes változatot kínálják. Ehhez mindig 2-2 embert vetnek be. Ezen a héten Pimasz Úr és „Annyi helyen volt már műsorom és minden héten történik velem valami, valamint a volt miniszterelnök nevelt lánya vagyok”. Papp Gergőnek nagy a szája, amikor pimaszkodni kell mondjuk a bunkó autósokkal. De itt mintha nem önmaga lenne. Keresi a helyét, próbál beilleszkedni. Talán még sikerül is majd idővel. Ellenben Tornócky Anita úgy mozog a modern asztalos bemutatóteremben, mintha csak a szüzességét védené a meghívott vendégektől. Rendben, elfogadom a castingon nem volt feltétel, hogy súgógépről tudjon valaki olvasni. De, hogy fejből nem tud hibátlanul egy mondatot elmondani, azért az mégiscsak súlyos.
Bízom benne, hogy azért a „Macsópapa” Árpa Attila és Claudia kicsit helyrebillenti az egyensúlyt, mert így nagyon zaccos ez a Mokka.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése