Nem ismerem az eredeti műsort így csak a magyar verziót tudom kritizálni. Azt
Na és akkor meg is érkeztünk a legidegesítőbb részéhez az egésznek, a kiértesítéshez. Ugyanis a nagy Alexander a néha nem is nagyon álcázott unatkozásai után szépen fogta magát és elutazott akár tanyára is hogy közölje a gyerekekkel kiválasztottak lettek mint a Hegylakó. Rendben van, hogy nem akarták e-mailben vagy telefonon elintézni de ezért a Mestert kiutaztatni aki aztán szinte ráront szegény meglepett kölykökre már kicsit sok. A másik amitől szintén a vakolatot tudtam volna lekaparni az a látszólagos harc a tanárok közt. Annyira átlátszó az a verbális fight amit egymással folytatnak hogy az már szánalmas.
Az viszont nagy pozítivum hogy itt nincs kiszavazás, de nincsenek mini bikicsunájok sem. Mindenképpen dicsérendő felfogás hogy nem akarják megalázni a srácokat. Ennek mondjuk picit ellentmond az oszifő viselkedése amikor a szülőket kérdezi, mert az olyan hatást kelt mintha azt akarná felmérni mennyire van a család az Ő színvonalához képest. A skacok is olyan felemások mert van amelyik annyira édesen bizonytalan hogy meg kell zabálni de van olyan is amelyiknek az a kényszerképzete hogy a milánói Scalaba felvételizik.
Nem tudom kinek szánták igazából ezt a műsort mert azt gondoltam ez maximum a nagyiknak jönne be de a nézettségi adatok láttán ezt újra kell terveznem mert erősen meglepett az eredmény. Én ugyanis azt látom hogy ez nem a tehetséggondozásról szól inkább Friderikuszról, a tőle megszokott manírokról. Ezért ez nem az ének iskolája hanem az Én-ek iskolája.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése