Ezek után kíváncsi voltam, vajon a sógoroknál mi a helyzet. Nejemmel és két barátunkkal elfurikáztunk a Császárvárosba, az adventi vásárba. Nem, véletlen sem ott akartuk megvásárolni az ünnepi ajándékokat. Csak körülnézni mentünk. Hadd látom, úgymond, mennyit ér a bécsi tartomány. Ha megkérdezünk egy átlagos magyar embert, hogy mire asszociál arról a szóról, hogy Bécs, akkor kétféle választ várhatunk:
1. Semmire, mert azt se tudja, mi az, hogy asszociálni.
2. Mariahilfer Straße, Mozart golyó, Gorenje… esetleg néhányuk még azt is hozzáteszi, hogy Westbahnhof.
Mindenképpen javaslom, hogy a kocsit felejtsük el a belvárosban. Parkolóhelyet találni adventi vásár idején szinte lehetetlen. Vagy ha mégis sikerül valakinek, akkor az vegye fel a kapcsolatot Uri Geller mentalistával, mert jó esélye van, hogy ő lesz a következő Kiválasztott. Ebből is látszik, hogy a sógoroknál sem sült kolbászból van a kerítés. Ha mégis mindenáron autóval akarunk menni, akkor válasszuk a P+R parkolóházak valamelyikét. Persze nem árt óvatosnak lenni, mert az ördög mindenhol ott leselkedik. Megtörténhet, hogy az automata, fizetési szándékunk ellenére, nem enged pénzt bedobni. Ellenben a parkolójegyet visszaveszi, és meg is tartja. Ennek egyetlen hátránya, hogy ez esetben bennragadunk a parkolóházban, mivel a sorompó a két szép szemünk kedvéért nem fog felnyílni. A legjobb és legpraktikusabb megoldás a metró. Persze azért vigyázzunk, mert a bécsi U-bahn csalós. Ugyanis szinteltolással dolgozták ki a vonalakat, így megtörténhet, hogy egy aluljárón belül egy fél napot elkeringünk, mire rájövünk, hogy merre kell menni. Az U3-nál függőleges eltolás van, az U2-nél vízszintes. Igen, itt megvalósult, hogy külön emeleteken van a két irány egymáshoz képest, és akkor még nem is bonyolítottuk meg a dolgot azzal, hogy a Westbahnhofnál 3 vonal is találkozik. Na ebből gyere ki, ha tudsz! A régebbi metrókocsiknál figyelni kell, mert az ajtó nem nyílik ám automatikusan. Ha ez nálunk történik meg, akkor általában idegrohamot kapnak egyes utasok „Miért nem nyílik az a k…. ajtó?” felkiáltással kísérve. Ezért is szólok, hogy az U-nál (a régi szerelvények esteében legalábbis) nekünk kell kinyitni az ajtót az állomásra érkezéskor egy kilincs segítségével. Tessék megdolgozni azért, hogy leszállhassunk! Van vásárlási lehetőség annyi, hogy egész nap, sötétedésig ott lehet az ember. Csak vigyázni kell, mert péntek délutántól szombat estig az egész utca egyetlen hömpölygő embertömeg és a zsebes, az Bécsben is zsebes. Ne tessék hiú álomba ringatni magunkat, hogy minden tökéletes a sógorok fővárosában. Ott is van szemét, ott is van bűnözés. Ellenben mindenképp meg kell, hogy említsek egy kávéházat. Igényes, elegáns környezet. Udvarias kiszolgálás, csokornyakkendős pincérek. Finom bécsi kávé. Ezek a fő jellemzői a Café Westendnek, ami a pályaudvartól nem messze van a Mariahilfer sarkán. Ez a kávéház visszaidézi milyen lehetett anno nálunk pl. a New York. Bár a Westbahnhof közelében van, mint mondtam, ide nem illik csak úgy bezuhanni. Itt nyugodtan, csendben illik kávézgatni. Ez az elegancia nem megy a pénztárcánk rovására sem, hiszen egy sima Kis Barna (Kleine Braun) is kb. 2 euro.Annyi disszonancia azért fellelhető, hogy itt minden asztalnál lehet dohányozni, és senki nem veri ki érte a balhét. Aki nem dohányos az inkább egy ajtó közeli helyet válasszon. Nem akkora a füst, hogy bozótvágóval lehet vágni, de van, akinek a kevés füst is árt, ezért szólok.
Következő állomás a Stephansdom a Stephansplatzon. Ránézésre olyan, mint a Mátyás templom, csak ennek a tetejéről nem hullanak a kődíszek az ember fejére. Innen nyílik a Kärtner Straße, ami a Váci utcának felelhet meg. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy ezt a címet (Bécs Váci utcája) a Mariahilfer Straße vívta ki magának, de ez tévedés. Az inkább a Szt. István körútra hasonlít. Apropó Mariahilfer. A kávéház pont jó kiindulási célpont végigjárni ezt az utcát. Megállunk a Mariahilfer Kirche-nél. Az előtte található téren ilyenkor advent tájt Haydn – a nagy zeneszerző – szobrát körbefogják a szépen megmunkált fabódék (nem ilyen lego jellegű műanyag kutyaólak, mint nálunk volt divat), ahol a forralt bortól a fánkig minden van, amit szem és száj megkívánhat. Azt hiszem, ha Garfield osztrák macska lenne, biztos itt lenne Vízkeresztig. Úgy tűnik a sógorok elkapták a hollandoktól a tekerési lázat. A Múzeumi Negyed mellett egy kerékpárkölcsönző – vagy ahogy divatosan mondják: rent a bike – működik kinn a szabadban. Önkiszolgáló éttermet már láttam, de önkiszolgáló bicajelkötőt csak négy évvel ezelőtt. Azóta persze már nálunk is vannak ilyenek, csak valahogy nekünk nem sikerült jól átvenni az ötletet. A Múzeumi Negyedről most azért nem írnék bővebben, mert nevéből adódóan nem egy darab múzeumról van szó. Azt meg mégsem lehet, hogy kicsengetjük a drága belépőt, aztán 5 perc alatt körbefutjuk a kiállítást. Ez nem az ügető ugyebár. Ha befordulunk a bringák mellet, és elhaladunk a Múzeumi Negyed mentén, az első zebráig, megint valami nagyon szépbe botlunk. A túloldalon ott terül el a Maria Theresien Platz. Nagyon szép és nagyon rendezett tér. Sokan járnak erre, főleg turisták. A két oldalon egy-egy palotaszárny található. Mondanám, hogy ez a Mária Terézia palota, de nem jelölném meg telefonos segítség nélkül Vágó úr. A Mária Terézia tér másik végén is – minő boldogság – lámpás kereszteződés. Sőt, még egy rendőrrel is meg van erősítve a zebra. Kell is, mert itt nagy a forgalom, hiszen már tuja is jár erre nemcsak autósok és hülye nagy turistabuszok, amik sofőrje valahogy nem ismeri fel a rendőr jelzéseit, amíg oda nem megy a szerv. Nem lehet ám csak úgy átrohanni, mint nálunk teszi a kereszteződésekben pár öngyilkosjelölt. A bécsiek nem a „Szarok a forgalomra, akkor se megyek körbe.” gondolkodásmódot favorizálják. Egy nagy nyitott tér fogad minket balról, ahogy átlépünk a Hofburg kapuján. Melette szépen sorban Bécs élő látványelemei a konflisok. Ez a Helden Platz, ami a lovaskocsikat, az időnként elhaladó buszokat és egy nagy szobrot kivéve semmi extrát nem nyújt. Egyszerűen csak szép. Van, amikor ezt is lehet élvezni. Ahogy beljebb megyünk a Spanyol Lovasiskola bejárata mellett haladunk el. Minden újévi, bécsi koncert tv-közvetítésben bemutatják. Pár lépés és már a Hofburg belső udvarán vagyunk. Aztán még pár lépés és már a shopping szakasz jött. Azért az nagyon praktikus, hogy pár lépésenként változik a környezet. Érdekes, hogy a busz végig jöhet mellettünk. Itt nem zavarják el a vár közepéről, csak mert a kancellárnak kinézték a Hofburgot. A kijárati nagy díszkapu után egy térre érünk, közepén egy nagy objektum található. Én első itt jártamkor azt hittem, hogy az egy szökőkút, csak a mínuszok miatt kikapcsolták. De nem. Közelebb érve kiderült, hogy itt római kori maradványok vannak. Amolyan mini Aquincum Bécsben. Középen a romok, a Michaeler Platz meg köré lett építve. Gondolom a tér Szent Mihályról lett elnevezve. Kis sétával vissza lehet jutni a Stephansplatzra, ahol találunk egy üzletet, ami Mozart golyókra és egyéb a híres zeneszerző portréjával ellátott édességekre specializálódott. Kicsit úgy érezi magát az ember a
kirakatot bámulva, mint Gombóc Artúr, amikor megkérdezték tőle milyen csokoládét szeret. Ő pedig mondta, hogy… az édes csokoládét, keserű csokoládét, táblás csokoládét, hosszúkás csokoládét, a gömbölyű csokoládét….
Na de menjünk el oda, ahova eredetileg terveztük. A legfőbb célpont a Rathaus Platz, és ott a karácsonyi vásár. Vagy ahogy az osztrákok hívják, Cristkindlmarkt. Ezen a helyen abszolút nem egyszerű ilyenkor közlekedni. Hiába áll meg több villamos is itt (kiemelném az 1-es és D viszonylatokat, mert ezek közlekednek a legsűrűbben a Ringen), a sógorokkal ellentétben mi magyarok még a legteljesebben túltömött közlekedési eszközre is megpróbálunk felmászni. Pedig nem vagyunk annyian, mint a japánok, hogy a metró kocsikba úgy kelljen betuszkolni minket külön dolgozóknak. Mi vagyunk annyira „elvetemültek”, hogy egyedül is megoldjuk ezt a kérdést. A téren viszont jó lesz figyelni! A tömeg egyetlen hömpölygő folyammá válik, ha belekerül az ember. Márpedig belekerül, hiszen azért megy oda. Muszáj utakat törni magunknak különben a büdös életbe nem kerülünk ki ebből az áradatból. Igaz, ez csak hétvégén (szombat-vasárnap) van így, mert mondjuk péntek délelőtt, nagyon kevesen lézengenek, és így nyugodtan lehet körülnézni. Jogos a kérdés, hogy mit kínál a „piac”, amiért ekkora csődület tud támadni ezen a látszólag kis téren. Nos a válasz a kis fabódékban rejlik. Ezeknek az 1/3-a főleg puncsot, lángost és sült, fűszeres almakarikákat árul. Na és süteményt, ameddig a
szem ellát. A többi pedig az ajándékokat vadászó turistákra alapoz. Mert a turista szépen körbe ájulja a Császárvárost, aztán rájön, hogy hoppá idő van, mindjárt indulás van haza. De ajándék meg még semmi. Ilyenkor milyen praktikus a „Mindent egy helyről” megoldás. Szépen körbesétálja (vagy rohanja) a kis faházakat, ami megtetszik, azt megveszi, aztán nyomás vissza a buszhoz, vagy vonathoz.Válság van, de ez mintha igazából senkit nem zavart volna az adventi vásárban. Mintha nem is lenne recesszió, csak Karácsony.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése