A legnagyobb magyarok 2.

Egy brit összeállítás kapcsán, felelevenítettem néhány emlékemet a hazai tévézés több mint fél évszázadából. De bőven van még miről írni, ezért most folytatom az archívumban turkálást.

Rózsa Gyurinál fejeztem be legutóbb, és megemlítettem vele kapcsolatban a Csepü, lapu, gongyola című műsort. Viszont azt elfelejtettem megemlíteni, hogy nem egyedül vezette. Társa a később kínai közmondásairól híressé vált Déri János volt. 1983-tól kiállt az Ablakba, és mindig kellemes, szellemes, laza figura volt. Ezt aztán később kihasználták az Ez+Az című műsor legnépszerűbb rovatában a Pocsék Áruk Fórumában. Megmutatta, hogy a magyar ipar selejtje nem csak bosszantó, hanem szórakoztató is tud lenni. De komoly is tudott lenni, politikától függetlenül is. Nyitott volt a paranormális jelenségekre is, ezért elindította a Nulladik típusú találkozásokat. Rendszeresen szerepelt a Rádiókabaréban is. Az utolsó fellépése is ott volt, igaz csak telefonon keresztül Mexikóból. 41 évesen elhagyta az ereje, és legyőzte a rák. Na de térjünk csak vissza kicsit az Ablakhoz. Sok nevet említhetnék abból a csapatból, de valaki abszolút kihagyhatatlan. A virágok elkötelezett híve, a kiskertek jótevője Bálint gazda. Igazából Bálint Györgynek hívják, de túl sokszor nem hallottam, hogy így nevezték volna. 1981 óta állandóan ott van a királyi tévé képernyőjén lerobbanthatlanul. Kertészmérnök létére úgy tudta elmagyarázni miként kell gyümölcsfát oltani, hogy még én az egyszeri hülye néző is megértsem. Mondjuk nem gerjedtem rá a témára, hogy metszőollót fogjak a kezembe de mégis szerettem nézni péntekenként a már említett műsorban. Ahogy szerettem minden második csütörtök este a Szomszédok című sorozatot is. Mindenképpen kiemelkedő szerepe van a hazai televíziózásban, mert kultuszt és egy új műfajt teremtett, a teleregényt. Akinek ez nem mond semmit (mármint a műfaj), annak csak annyit, hogy nézze meg a Wikipédián a telenovella szócikket. Azok kedvéért akik kimaradtak volna, nagyon tömörítve: Gazdagrét, lakótelep, egy panelházban lakó emberek, hétköznapi problémák, korabeli helyzetek. Az eddigi leghosszabb sorozat volt, mert majdnem tizenhárom évig ment. A siker titka szerintem a természetesség volt. Élő helyszínek, hiteles (vagy legalább annak tűnő) konfliktusok, és megszámlálhatatlanul sok színész, akik valahogy kötődtek a főszereplőkhöz. Ebben a sorozatban is volt intrika bőven persze, de mégsem volt alapkoncepció a "Hogyan basszunk ki a másikkal?". Mindenki élte a maga életét, meggyászolta azokat akik sajnos tényleg kihaltak a sorozatból (és nem kiírtották őket forgatókönyvileg), és megvolt a véleményük az adott politikai-társadalmi helyzetről. Nekem a legemlékezetesebb mégis egy szimpla kis párbeszéd volt. Sajnos nem tudom szöveghűen visszaidézni, de azt gondolom nagy baj nem lehet belőle. Az alapszitu, hogy a fiataloknak a ház földszintjén kialakítottak ilyen csere-bere helyiséget. Akkor még nem volt internet, amikor ez játszódik így a biznisz offline működött. Poszter, jelvény, stb... Kiscsávó bemegy, és megkérdezi az akkori gondnokot, Bőhm bácsit: - Csókolom, Duran Duran van? Erre Bőhm bácsi azt mondja felháborodva: - Nálunk nincs olyan játék, ami durran! Gyerek lelkesedése lelohad, elköszön és kimegy a képből.
Most ennyit tudtam kihalászni a magyar tévézés tengerének kincseiből, de biztos, hogy még mindig rejt a mély olyan emlékeket, amikért érdemes alámerülni. Akinek esetleg van ötlete, mit érdemes még felhozni, az bátran írja meg kommentben! Előre is köszönöm.




Megjegyzések