Egyszerű a képlet. A népnek kenyér és cirkusz kell. Napközben megdolgoznak a kenyerükért, akkor a cirkusz jöjjön már házhoz. A Mónika-show pedig üzembiztosan hozza a "kútúrát". Már nem múlhat el adás anélkül, hogy ne verekednének össze a vendégek, vagy ne lenne verbális Anyák napja. Az tuti, hogy a hangmérnököknek és a drabális biztonságiaknak mindig is lesz munkájuk, amíg ez a műsor él. Azt, hogy a meghívottak etnikai arányát meghatározó mérleg nyelve mennyire lendül ki egy bizonyos kisebbség felé ne forszírozzuk. Még a végén úgy járok, mint a miskolci rendőrkapitány, vagy az ombudsmanó. Úgy tűnik, hogy már csak akkor lehet ilyen beszélgetős (?) műsort eladni, ha familliárisan hiperpigmentáltak a résztvevők. Na és persze nem szabad elfelejteni, hogy a műsorvezető csak áll és les. Néha megpróbál szólni, de azért nem töri össze magát a nagy indulatcsillapításban. Szinte látszik a fején, hogy azt gondolja magában: "Ezek itt jól szétb*sszák a műsoromat, elmegy csomó idő mire kibontják őket egymásból, nekem meg lenne más szórakozásom is. Úgyis magasról teszek a problémájukra."
Persze a szomszéd kertjében is nő csalán. Hiszen Joshi Bharat sem tud mindenkin segíteni. Főleg azokon az embereken nem, akikkel nincs mit kezdeni. Megfordult már a fehér kanapén asszonyverő, aki úgy gondolja neki mindent lehet mert a származása predesztinálja erre. De benézett olyan is, akivel aztán nem lehet dumálni. Vagy azért, mert nem tudta merre van az előre (lásd: BB Évi), vagy azért mert beleragadt a saját álláspontjába és onnan még az atomvillanás se mozdítja ki. Persze az indiai álomfejtő megpróbálja a lehetetlent, és a kérdéseivel plusz a meglátásaival egyszerűen jóságos Télapóként lehiggasztja a legnagyobb ellenfeleket is. Valami szent meggyőződés csillog a szemüvege mögött. Ha azt mondanák neki: "Joshi úr! Menjen le az óceán partjára, és beszélje vissza a cunamit a helyére... Ő simán megtenné. Én kiküldeném a Kossuth térre is, amikor épp a nagyon magyarok ott tüntetgetnek. Mit lehet tudni? Hátha lenyugszanak, ha kibeszélhetik magukat.
Két külön világ. Az egyiknél a fő szempont, hogy a vendégről messzire világítson, hogy lábmérete egyenlő az intelligencia hányadosával. A másiknál mintha normálisabb embereket sikerülne leültetni, akiknek igazi életükben igazi gondjaik vannak. Mónikánál egyre kevésbé cél, hogy megoldják a problémákat. Hiszen neki is megvan a maga gondja, és valljuk be semmi szín alatt nem tenné be a lábát, még a bölcsödei dühöngőbe se. Ellenben a két lábon járó lelkiismeret nem fél szembenézni a legbetegebb emberrel sem, és a szeme közé kérdezni. Amiben egyformák, hogy mindkét műsorban megjelennek a sablonszövegek. Persze, fontosak ezek a feliratok. Különben az ORTT jól megbüntet (igaz ők azért is büntetnek, ha van rajtuk sapka meg azért is ha nincs), és még a végén fekete képernyőre ítélnek. De szerintetek, ha egy terroristának felmutatnak egy táblát azzal a felirattal, hogy: "Az erőszak nem megoldás a problémák kezelésére"... Vajon elgondolkodik rajta, és elnézést kérve elsomfordál vagy a táblatartóval együtt robbantja fel magát?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése